Miért van az, hogy az ember (én) mindig attól a valakitől akar(ok) többet, aki tőle(m) nem?

Előbb tekerek haza melóból Abigéllel (mert az Abigél szép név, na de a gyerekemmel csak nem fogok így kicseszni), azért a kép remélem megvan:
tekerőscipő, meg bőrkabát, meg Repsol kendő - sportember Mátékám, sportember! - meg mp3 a fülben de nem ám Highway to hell vagy Born to be wild, nemnem! Jason Mraz volt baszod, aranyosandúdulóspop, imwaitingformyrockettocome; és a hajamat fújja a szél, tekerem a biciklit, kutyát sétáltató fiatal párok - az a pad mondjuk nyárvégén meglehetett volna nekem is, amennyit arrafelé sétálam valakivel - tiszta idill eddig, tiszta? Szóval már majdhogynem jött a Jamiroquai-érzés (she's just a cosmic girl... from an other galaxy...), erre nem fejbekúr egy lelógó ág a Bánkin? De. Hát le kellett ülnöm röhögni.

Gát Györgynek fenkjúverimacs, szétbaszta az egész gyerekkoromat, egy reppelő varjúval, egy deviáns rókával és egy high-tech tolókocsis gyerekkel, és ugye ifjabb Fekete István is sokat tett azért, hogy megszülethessen ez a csoda. Ajánlom figyelmükbe a Vili a verebet, meg mondjuk a Szaffit, esetleg egy János Vitézt se lenne rossz ötlet megdigitalizálni, vagy második részt készíteni belőlük. Ha már a folytatásoknál tartok, hallot-e mostanában valaki a Hamlet 2-ről? Óriási vígjáték lesz szerintem, már alig várom:) (tudom, USA-ban már megvolt a bemutató)

Te! Az előbb megnéztem a Tudodminek a várható dallistáját, és hogy a Tudodkik mit fognak tudodmitcsinálni, és nem, nagyon nem akarom, hogy vége legyen. Már így is hiányzik. Szombatonként meg majd nagy bölcsen nem festem ki a szemem.  Mert sírás, na, az várható.

Előbb bazmeg, iszom a gépi kakaót, sosem lesz olyan jó, mint az otthoni  - a törvény, az törvény. Na, szóval iszom, magamat, le, szárítok pólót, inget a mosdóban, mondom, a kézszárító simán alkalmas kisebb szélgépnek, csak az a baj vele ugye, hogy meleget fúj és így Rose mellbimbói nem állnak szépen a hidegben, mikor Jack hátulról öleli át a Titanicon.
Mindegy is, a lényeg, hogy kijött a folt.

Vannak napok amikor az emberek megőrülnek a közeledben. Felszállsz kora délután a buszra, amivel Tarnamérát szeretnéd elhagyni, ahol a barátnőd lakik, közben egy tipikusan templomba járó hívő néni felordít a buszra a sofőrnek, hogy felfogja jelenteni Krisztus nevében, mert majdnem elütötte, mi az utasok, pedig egy mosollyal konstatáljuk, hogy persze nénike, mert ez úgy megy. Majd a fél órás út közben a buszvezető észrevesz valakit a hátsóüléseknél, akinek szerinte már úgy két megállóval előbb le kellett volna szállnia. Megállunk a semmi közepén, emberünk ordítva hátrarohan, hogy "leszáll vagy én szállítsam le?!", a válasz egyértelmű: "szállítson". Ekkor belenyugodtam, hogy soha nem érek haza. Éjszakára felgyújtunk majd néhány széket, azzal tüzelünk, biztos van valakinél valami konzerv is, nem messze láttam egy tavat, majd onnan fogunk magunknak halat, de persze kizárólag kézzel, nomádéknál ez a szokás. A vita csak tíz percig tartott, aminek a vége az lett, hogy buszsofőrünk a hülye, a menetjegy igenis Gyöngyösre szól, nem máshova. Mondjuk nem lettem volna a helyében, lesütött szemek, vörös fej, etc. De sajnos még nem volt vége a tripnek. Utasunk nem szállt le a hátsó ajtónál, ő bátor ember. Előrebattyogott, elővette telefonját, csinált egy képet a volán (volt) alkalmazottjáról, és vigyorogva leszállt.
Következtetés? Kellene már egy kocsi, meg jogsi sem ártana.

Kétféle nyelv van amit világéletemben rühelltem: a német és a HTML. A másodikkal most sikerült megbirkóznom, és végre jó rá nézni a blogra, szerintem. Cosmicgirl remélem te is ezen a véleményen leszel.

Reggel belenéztem a Zongorista elejébe, ültem az új szőnyegen, körmöt lakkoztam és szerelembe estem Adrien Brodyval.

Szokott ez így lenni, tudod. A Shawshank Redemption után két hónapig fekete akartam lenni. Nem, nem pejoratíve, csak van nekik valami, tudod, valami varázs.
Mikor kicsi voltam, és naponta megnéztem a Szabadítsátok ki Willy-t! első részét, akkor meg amerikai kislány akartam lenni, aki ismeri az amerikai kisfiút, aki ismeri Willy-t.

Most egyszerűen csak AZ akarok lenni, aki ismeri Adrein Brody magyar mamáját, és kávézhat vele egy délután. Ő mesélne a fiáról, én hevesen bólogatnék, és hallgatnám, csak hallgatnám. Hogy mikor Adrien Brody kicsi volt, és látott valakit játszani, színész akart lenni...
És aztán Adrien Brody magyar mamája azt mondaná, hogy nézzük meg egyszer, hogyan játszik Adrien Brody a Broadway-n. Csakhogy Adrien Brody sosem játszott a Broadway-n. Ezért akarok most AZ lenni, aki egyszer látta Adrien Brody-t játszani a Broadway-n. AZ, aki látta Adrien Brody-t játszani.

A munkaprofilom háttérképe egy fotó, amit Adrien Brody magyar mamája csinált a fiáról. Mától.

Olyan fejfájással ébredtem, mintha homlokon basztak volna szívlapáttal, állítgattam is öt percenként későbbre az ébresztőt. Na, mondom ide nekem Saridon, mert az, mint tudjuk, negyedóra alatt hat, és még pontosan két perce van, hogy megszüntesse a lüktetést, vagy hátha csettintésre is elmúlik. Na... csett! És kettő! Három csett! Á, a faszomba már a hangzatos reklámszlogenekkel. Fáj még. És az alkalomhoz illően a Shock of the Lighting a zenecsatornán, pedig én és az Oasis nagyon nem. Akkor már inkább én és Jason Mraz. És Figo mosolyog rám az ásványvizes palackról. Mondom én, pasikkal vagyok körülvéve. De egyelőre egyik sem Barry Watson.

Kiraktam a flickr-t, ha meglátod biztos első dolgod az lesz, hogy szemezgess a képek között. Holnap meló nincs, mert a bűnös kór lerántott a lábamról és most teát iszogatva görnyedek itt a gép előtt, ezért hát html-re fel, és jól megszerkeztgetem a blogot (remélem sikerrel járok). Lesz itt ablakzsiráf, mosó masa mosodája... jó csak viccelek:) Majd kitalálok valamit, addig is písz.

Keveset találkozunk, nagyon keveset. Remélhetőleg pótlási lehetőség lesz, de addig is, ez a legmegfelelőbb környezet arra, hogy kiírjuk magunkat, persze újult erővel. Most beugrott egy kép arról amikor tavaly elkezdtük ezt, belerántottál a rosszba:) Most pedig én téged.

Mert tudod magamnak nem írnék. Vagy nem ennyit és így. Mesélek.

Az életről, a Főszerkről, a munkáról és Róla. Kutyákról és emberekről, könyvekről és zenéről. Neked, nekem meg neki. A világnak.