Miért van az, hogy az ember (én) mindig attól a valakitől akar(ok) többet, aki tőle(m) nem?

Előbb tekerek haza melóból Abigéllel (mert az Abigél szép név, na de a gyerekemmel csak nem fogok így kicseszni), azért a kép remélem megvan:tekerőscipő, meg bőrkabát, meg Repsol kendő - sportember Mátékám, sportember! - meg mp3 a fülben de nem ám Highway to hell vagy Born to be…

Te! Az előbb megnéztem a Tudodminek a várható dallistáját, és hogy a Tudodkik mit fognak tudodmitcsinálni, és nem, nagyon nem akarom, hogy vége legyen. Már így is hiányzik. Szombatonként meg majd nagy bölcsen nem festem ki a szemem.  Mert sírás, na, az várható.

Előbb bazmeg, iszom a gépi kakaót, sosem lesz olyan jó, mint az otthoni  - a törvény, az törvény. Na, szóval iszom, magamat, le, szárítok pólót, inget a mosdóban, mondom, a kézszárító simán alkalmas kisebb szélgépnek, csak az a baj vele ugye, hogy meleget fúj és így Rose…

Reggel belenéztem a Zongorista elejébe, ültem az új szőnyegen, körmöt lakkoztam és szerelembe estem Adrien Brodyval.Szokott ez így lenni, tudod. A Shawshank Redemption után két hónapig fekete akartam lenni. Nem, nem pejoratíve, csak van nekik valami, tudod, valami varázs.Mikor kicsi…

Olyan fejfájással ébredtem, mintha homlokon basztak volna szívlapáttal, állítgattam is öt percenként későbbre az ébresztőt. Na, mondom ide nekem Saridon, mert az, mint tudjuk, negyedóra alatt hat, és még pontosan két perce van, hogy megszüntesse a lüktetést, vagy hátha…

Mert tudod magamnak nem írnék. Vagy nem ennyit és így. Mesélek.Az életről, a Főszerkről, a munkáról és Róla. Kutyákról és emberekről, könyvekről és zenéről. Neked, nekem meg neki. A világnak.