Vannak napok amikor az emberek megőrülnek a közeledben. Felszállsz kora délután a buszra, amivel Tarnamérát szeretnéd elhagyni, ahol a barátnőd lakik, közben egy tipikusan templomba járó hívő néni felordít a buszra a sofőrnek, hogy felfogja jelenteni Krisztus nevében, mert majdnem elütötte, mi az utasok, pedig egy mosollyal konstatáljuk, hogy persze nénike, mert ez úgy megy. Majd a fél órás út közben a buszvezető észrevesz valakit a hátsóüléseknél, akinek szerinte már úgy két megállóval előbb le kellett volna szállnia. Megállunk a semmi közepén, emberünk ordítva hátrarohan, hogy "leszáll vagy én szállítsam le?!", a válasz egyértelmű: "szállítson". Ekkor belenyugodtam, hogy soha nem érek haza. Éjszakára felgyújtunk majd néhány széket, azzal tüzelünk, biztos van valakinél valami konzerv is, nem messze láttam egy tavat, majd onnan fogunk magunknak halat, de persze kizárólag kézzel, nomádéknál ez a szokás. A vita csak tíz percig tartott, aminek a vége az lett, hogy buszsofőrünk a hülye, a menetjegy igenis Gyöngyösre szól, nem máshova. Mondjuk nem lettem volna a helyében, lesütött szemek, vörös fej, etc. De sajnos még nem volt vége a tripnek. Utasunk nem szállt le a hátsó ajtónál, ő bátor ember. Előrebattyogott, elővette telefonját, csinált egy képet a volán (volt) alkalmazottjáról, és vigyorogva leszállt.
Következtetés? Kellene már egy kocsi, meg jogsi sem ártana.